A béremelések sem segítenek a lakásvásárlókon

A béremelések sem segítenek a lakásvásárlókon

2017-02-22 14:36:28

A bruttó átlagkereset 6,1 százalékkal, a nettó pedig 7,8 százalékkal növekedett 2016 január és december között. A bérek növekedésének üteme azonban egyelőre nem sokat segít a lakásvásárlókon, a lakóingatlanok ára ugyanis sokkal nagyobb mértékben emelkedett, mint a keresetek - derül ki az Otthontérkép legfrissebb elemzéséből.


A KSH nemrég publikált adatainak értelmében a bruttó átlagkereset országos szinten 263 200 forint volt 2016-ban. A legmagasabb béreket a pénzügyi és biztosítási területen dolgozók kapták (519 000 forint), míg a legkevesebbet a humán-egészségügyi, szociális ellátás területen kerestek (154 000 forint). A nettó bér átlagosan 175 ezer forint volt havonta. A lakásárak azonban mind az FHB lakásárindexe mind pedig az otthonterkep.hu statisztikái alapján ennél sokkal nagyobb ütemben emelkedtek. 2016-ban a nettó bérek ugyan 7,8 százalékkal nőttek, a lakásárindex és a kínálat átlagár alapján a lakásárak viszont 10-11 százalékkal.

A béremelések sem segítenek a lakásvásárlókon

2012-2016 között a nettó átlagkereset évente átlagosan csaknem 4 százalékkal növekedett, ehhez képest azonban az FHB lakásárindex majdnem 7 százalékkal, a kínálati árak pedig 5,4 százalékkal emelkedtek minden évben.

"A forint alapú hitelek törlesztőrészletei 2012 óta csökkenő tendenciát mutatnak, vagyis a nettó átlagkeresethez képest fordított arányban változtak. Ez azt eredményezi, hogy a keresetből kisebb szeletet kell egy hitel törlesztésére szánni, tehát a lakásvásárlás előtt állók ennek szellemében bátrabban vághatnak bele hiteligénylésbe. a reálbér növekedésnek még legalább 4-5 évig kell a tavalyihoz hasonló üteműnek lennie minden évben ahhoz, hogy az új lakások ára elérhető közelségbe kerüljön a vevőjelöltek többségének." - mondta el Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője.

 

INGATLAN HÍREK
lakás áremelkedés
Így drágultak egy év alatt 20 milliót a lakások a botrányos pesti projektben
Mindig vannak újabb és újabb horrorsztorik a hazai lakáspiacon, megannyi történet arról, hogy hogyan jártak pórul azok, akik új építésű projektekben vásároltak, vagy vásároltak volna. Nemrég egy IX. kerületi lakópark kapcsán merültek fel problémák, a vevők dönthettek, hogy semmissé válik a szerződés és visszakapják a két évvel ezelőtt befizetett összeget, vagy ha ráfizetnek a korábbi vételárra elvileg átvehetik a lakásokat. A projekt érdekessége, hogy ha összehasonlítjuk a tavaly őszi és az idei kínálati árakat az adott lakásoknál ebben a projektben, bizony 20 millióval magasabb árakkal fogjuk szembe találni magunkat.Ingatlan 2019. szeptember 04. 09:02
CSOK, lakás, drágulás, lakás vásárlás, ingatlan vásárlás, új lakás vásárlás
Minden eddiginél drágábbak idén a lakások
2016. I. negyedévében tovább emelkedtek a lakásárak - derül ki az FHB Lakásárindex elemzéséből. Az index értéke a korábbi 199,93-ról, 215,06-ra változott, így a drágulás mértéke a tavalyi utolsó negyedévhez képest nominálisan 7,6, míg reál értelemben 8,8 százalékos volt. Ez a válság utáni felívelés során mért legmagasabb negyedéves árnövekedést jelenti, az 1998 óta számított mutató még sohasem állt ilyen magasan. 
lakásbörze, Lurdy, lakásvásárlás
Felmértük az új építésű ingatlanok piacát a Lakásbörzén
Felfokozott várakozás előzte meg a kiéhezett lakásvásárlók részéről a Lurdyban megrendezett Lakásbörzét,ahol az ingatlanfejlesztők színe-java vonultatta fel a hazai új lakás kínálatot.
végrehajtás, ingatlan végrehajtás
Mire ügyeljünk, ha végrehajtás alatt álló ingatlant szeretnénk vásárolni?
Előfordulhat, hogy valaki olyan ingatlant kíván megvásárolni, amelynek a tulajdonosával szemben tartozások miatt végrehajtási eljárás van folyamatban. Ebben az esetben a vevő alapvető érdeke, hogy az ingatlan tehermentesen kerüljön a tulajdonába. Ha az ingatlanra már végrehajtási jog került bejegyzésre, akkor tehermentes tulajdont úgy szerezhet a vevő, ha a végrehajtási jog a tulajdoni lapról törlésre kerül. Hogyan érhető el a végrehajtási jog törlése, és mire kell figyelnie a vevőnek?     
felugró ablak bezárása
Hasznos információk lakáskeresőknek!

Heti egyszeri hírlevélben értesítjük aktuális lakáspiac helyzetről és alakulásáról.

Név

Email *

Kérem, adja meg nevét és e-mail címét, hogy tájékoztatni tudjuk!
Email címe megadásával hozzájárul, hogy hírleveleket kapjon.

*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!